A 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott, és ismét bebizonyította, hogy a futás képes összehozni az embereket. A kétnapos eseményre több mint 39 ezer nevezés érkezett, ezzel Magyarország legnagyobb szabadidősport-rendezvénye újabb részvételi rekordot állított fel.
Tízezren vágtak neki a maratoni távnak
Az idei fesztivál egyik legkiemelkedőbb eredménye, hogy a klasszikus, 42,2 kilométeres maratoni távra először nevezett több mint tízezer egyéni induló. A futók 1200 magyarországi településről és 121 országból érkeztek, a külföldi résztvevők közül a britek képviseltették magukat a legnagyobb számban.
A maratoni mezőny nemzetközi jellege is jól mutatja az esemény népszerűségét: a magyar és a külföldi futók csaknem azonos arányban képviseltették magukat. A résztvevők közel egyharmada életében először teljesítette a maratoni távot, bizonyítva, hogy a kihívás a tapasztalt futók mellett az új célokat kitűző sportolók számára is vonzó.
A rajtvonalnál a kor sem jelentett akadályt: a legidősebb maratonista 82 évesen vállalkozott a 42,2 kilométeres kihívásra. A vasárnapi futamokra olyan nagy volt az érdeklődés, hogy minden rendelkezésre álló hely betelt, így a szervezők már nem tudtak további nevezéseket fogadni.
A futók és szurkolók a verseny helyszínén ezúttal is találkozhattak a SPAR Quick&Easy konténerüzlettel és a szerencsekereket is megpörgethették a SPAR standján, ahol saját márkás termékeket nyerhetnek. A rajt-cél szakasz közelében működő üzlet kínálatában frissítő italok, szendvicsek és energiaszeletek is helyet kaptak. A vállalat idén is ingyenes nevezési lehetőséget biztosított munkatársainak a versenyszámokra, ezzel is ösztönözve a rendszeres mozgást és az aktív életmódot.
Jövőre ismét együtt a rajtvonalnál!
A kétnapos, összesen 39 910 nevezést vonzó 41. SPAR Budapest Maraton Fesztivál
az egész országot megmozgatta: a családi sétáktól a váltókon és kistávokon át a
klasszikus maratonig minden generáció megtalálta a számára megfelelő
mozgásformát, miközben a helyszínen közel 100 ezer látogató fordult meg.
A BSI bejelentette: a 42. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra 2027. október 10-én
kerül sor. A jövő évi egyéni maratoni távra október 14-én, szerdán nyitják meg a nevezést. Találkozzunk ismét a rajtvonalnál!