Első alkalommal a Hungaricool nyerteseinek és a Régiók Kincsei program beszállítóinak szóló marketinges „gyorsítósávot” szerveztünk, mára viszont a kisvállalkozások számára fontos valamennyi üzleti területre kiterjedő, profi rendezvénnyé vált a Bootcamp.
Az üzleti „edzőtábor” híre gyorsan terjedt. Ennek is köszönhető, hogy az idei, február 23–24-i SPAR Üzleti Bootcampre már 200-nál is több vállalkozó jött el.
A rendezvény gerincét idén is a szakmai előadások adták. Büszkék vagyunk rá, hogy nagyon színvonalas előadói gárdát sikerült kiállítani. A közel 30 előadás témáit nem soroljuk itt fel, de a termékfejlesztéstől a csomagolásig, a cégvezetéstől a pénzügyekig sok fontos témát jártak körül a válogatott előadók.
Természetesen a Bootcamp is halad a korral. Míg az előző években csak mutatóba volt egy-egy MI-vel foglalkozó előadás, idén a mesterséges intelligencia használatának számos aspektusa megjelent.
Idén is nagyon népszerűek voltak a workshopok, hiszen itt lehetett belekóstolni, hogyan ültethetők át az előadásokon elhangzott ismeretek a gyakorlatba.
Nem maradhatott el az első nap végén a mindenki által várt I love Hazai Piactér, ahol 45 szállító mutatta be termékeit, és ahogy minden évben, ez a program kiváló lehetőséget biztosított a networkingre is.

Mára a SPAR Üzleti Bootcamp „hagyományává” vált az Aranyalma díj átadása.
Az idei díj nyertesei:
-
Az év regionális beszállítója: Rózsa Hús
-
Az év legaktívabb beszállítója: Total Clean
-
Az év feltörekvő beszállítója: Martontej
-
Elkötelezett beszállítók: Lamepé, Kla-Man Farm, Muslinca, Kutyori Konyha, Keller Műhely (Vadon szószok), Szabó Tészta
A nyerteseknek ezúton is gratulálunk! (Az Aranyalma díjjal és a győztesek részletes bemutatásával majd külön cikkben foglalkozunk.)
A rendezvényen jelentették be, hogy a Régiók Kincsei program vezetését a SPAR-on belül más területre „átigazoló” Tollas Attilától a beszerzés részéről Magyar Krisztián veszi át kategóriavezető szortimentmenedzserként. Krisztián 15 éve dolgozik a SPAR-nál, 2026. február 1-jétől a Régiók Kincsei termékek beszerzése mellett a központi szesz- és sörkategóriák beszerzéséért is felel. Munkájához sok sikert kívánunk!
A Régiók Kincsei programot továbbra is teljes odaadással segíti a marketing, ahogy arról Németh Károly, a SPAR Magyarország marketingvezetője is biztosította a közönséget. Eduard Vonier ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a program a SPAR Magyarország egyik alapértéke, ezért fontos annak további sikere.
A program tehát folytatódik, egy év múlva pedig újra SPAR Business Bootcamp!